2018.06.25.,hétfő
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Ma:33
Tegnap:0
Ezen a héten:33
Ebben a hónapban:3505
Összesen:660222

Fera Gábor: Az alarmferomonok hatása a halakra

Fera Gábor, Buza Eszter, Kálmán Tamás, Váradi László
Szent István Egyetem, Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar, Környezet és Tájgazdálkodási Intézet, Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő


Kivonat

Az alarmferomonok létét Karl von Frish fedezte fel a fürge cselle nevű halfajon 1939-ben. Bebizonyította, hogy a bőr egyes sejtjei termelnek olyan anyagokat, amely az állat ijedtsége, sérülése esetén a vízbe választódnak ki és riasztó hatást keltenek a többi csoporttársban. Azóta több halfajban is kimutatták a feromon jelenlétét, az érdekességet az adta, hogy csak a Weber-féle csontokkal rendelkező halcsoportban, az Ostariophysiknél. Pfeiffernek (1960) sikerült azonosítani ezeket a sejteket (alarm substance cells – ASCs). Az utóbbi időben az ilyen jellegű kutatások kissé háttérbe szorultak, viszont napjainkban ismét előtérbe kerültek, mivel egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak  nekik.
Vizsgálatainkban egy halfajt, a hazánkban is élő, a vízi ökoszisztémákra rendkívül káros törpeharcsát (Ameiurus nebulosus) választottunk kísérleti objektumként. A mutatott viselkedésformákat videóra vettük és ez alapján elemeztük. A kutatás egyediségét az adta, hogy a 100 éve behozott törpeharcsák természetes ellenségeik hiányában megőrizték-e a az alarmferomon termelést és érzékelést. Megállapítottuk, hogy a sebzett halak epidermális sejtjeiből származó kivonat a klasszikus menekülési reakciókat idézte elő (koordinálatlan ide-oda mozgás, ún. túró fejmozgás és a „freezing”). Különbséget találtunk az egy halból származó, illetve a tízszeres dózisban alkalmazott alarmferomon között. Míg az első esetben inkább menekülő mozgást tapasztaltunk, addig a másikban azonnali megmerevedési reakciót váltottunk ki. Azt is észrevettük, hogy 5-10 perc után „hozzászoknak” a vészjelekhez, majd ezután ismét normálisan viselkedtek. Reménykedtünk abban is, hogy a „megfagyást” pusztulásig fokozhatjuk, de egy idő után a „freezing”-ben lévő halak is feloldódtak.
A halak izgatottságát, fiziológiai reakcióit a vér glükóztartalmának mérésével, illetve a légzési intenzitás megváltozásával becsültük. A kapott eredmények alapján elmondható, hogy a törpeharcsa valóban termel riasztó hatású bőrváladékot (alarmferomont), amely viselkedési változásokat és fiziológiai reakciókat vált ki a fajtársaiban. Bár az alarmferomonok összetétele nem ismert, hatásaikat kimutattuk, és a rendszerünk alapján lehetőség nyílhat arra, hogy viszonylag tiszta állapotban a biokémikusok számára azonosíthatóvá váljanak. Miután a halak kedvező tulajdonságaik miatt egyre népszerűbb modellállatként szerepelnek a gerincesek (ember) kutatásában, a belőlük nyerhető információk hozzásegíthetnek más gerinceseken végzett vizsgálatokhoz.