Köszöntő

Tisztelt Kollégák, Kedves Szakmabeliek!

A Halászati és Öntözési Kutatóintézet 2012. május 23-24-én, immár 36. alkalommal rendezi meg hagyományos szakmai rendezvényét, a Halászati Tudományos Tanácskozást, a „HAKI Napokat”. A HAKI kutatói és dolgozói nevében tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt ez évi rendezvényünkre.

Az 1977 óta eltelt majd négy évtized alatt a „HAKI Napok” a tógazdasági és intenzív haltenyésztés, a természetes vízi halászat és a horgászcélú halgazdálkodás talán legfontosabb hazai fórumává vált.

A legutolsó 2011-es rendezvény óta jelentős beruházások indultak el/zárultak le az ágazatban a Halászati Operatív Program (HOP) keretében. A beruházások teljes sikeréhez elengedhetetlenül fontos innovációra vonatkozó kiírások 2012-ben kiírásra kerülnek a HOP 3. tengelyében és minden bizonnyal egy új minőségű fejlődési szakaszt indítanak el a magyar halászat, haltenyésztés, akvakultúra történetében. Az idei HAKI Napokon is át kívánjuk tekinteni a HOP végrehajtásának állását és a még hátralévő lehetőségeket.

A Halászati Tudományos Tanácskozás idei szervezésében is várjuk a szakma javaslatait arra vonatkozóan, hogy a hagyományos szakmai szekciók mellett milyen témáknak adjunk kiemelt státuszt speciális szekciók formájában.

Reméljük, hogy idén is megtisztelik rendezvényünket akár előadóként, akár „egyszerű”, de vitatkozó-érvelő részvevőként! Szeretettel várjuk Önöket Szarvason!

A Szervezők nevében: Dr. Jeney Zsigmond, megbízott főigazgató